Erzsébet elbűvölően szép asszony volt, akinek a kedvessége és mágikus vonzereje térdre kényszerítette a férfivilágot. Őt viszont mintha hidegen hagyták volna ama vágyak és szenvedélyek, melyeket imádóiban fellobbantott. Sigrid-Maria Grössing pszichológiai érzékenységgel rajzolja meg a vadóc természetű Sisi, valamint apja a bajorországi Possenhofenben uralkodó, különcnek számító Miksa herceg és a lelkileg kiegyensúlyozatlan unokafivér, a későbbi II. Lajos problematikus viszonyát. A szerző együttérzően ír a fiatal, szerelmes császárnéról, aki sokat szenvedett a bécsi udvar szigorú és rideg erkölcseitől, aki egyetlen fiúgyermekével, Rudolffal sem találta meg a bensőséges, meghitt hangot, aki mind gyakrabban hagyta magára császári férjét, s aki nyugtalanul bolyongott a nagyvilágban. Sigrid-Maria Grössing kitartóan követi Sisi kísérőjének, a vakmerő lovasnak, Bay Middleton kapitánynak Angliában fellelhető nyomait, megvizsgálja Andrássy Gyula grófhoz, a monarchia majdani külügyminiszteréhez fűződő szoros viszonyát. A szerző érzékletesen festi le azt a farsangi éjszakát, amikor Erzsébet Pacher von Theinburggal flörtölt, s végezetül elkészíti Luigi Lucheni, a császárné gyilkosának személyiségrajzát. Sigrid-Maria Grössing ismeretlen életrajzi dokumentumokat épít be könyvébe, és az új ismeretek segítségével világossá teszi olvasói számára, hogy Erzsébet és a férfiak kapcsolata nagyban erősítette és színezte a császárné alakját övező, máig eleven mítoszt.
A könyv Sisihez nyolc közel vagy kevésbé közelálló férfit mutat be, akik valamiképpen döntő szerepet játszottak az életében.
Az első az apja, Miksa bajor herceg, akit kicsiként imádott, majd ahogy öregedett, egyre inkább ellenszenvvé, sőt gyűlöletté vált ez az imádat. Anyja sorsában a sajátját látta. Holott egyáltalán nem összehasonlítható a két házasság; az egyik a szülők akarata volt, a másik mindennel ellenszegülve a sajátjuk. Bár Sisi családjában nem volt ellenvetés, Ferenc Józsefnek azért meg kellett küzdeni Sisiért az anyjával. Valószínűleg akkor is létrejött volna ez a házasság, ha Sisi nem akarja, de ő ugyanúgy fülig szerelmes volt a császárba, mint a császár belé. Ludovika és Miksa házassága érdekházasság volt, mindketten másba voltak szerelmesek. Az esküvő után megpróbálhattak volna egymással élni, de nem így történt. De ebben mindketten ugyanannyira hibásak. Tulajdonképpen Sisi szerintem csak bűnbakot keresett saját félresikerült házassága miatt, ami az ő hibája legalább annyira. Sok év után, amikor szinte istenítettem kezd az a furcsa érzésem lenni, hogy Ferenc József sokkal több érzelemmel volt iránta, mint fordítva és már nem a szerelmes, meg nem értett császérnét látom benne. Fia haláláért Larisch grófnét hibáztatja kizárólag, nem pedig saját magát és férjét, akik elhanyagolták és semmibe vették, egyáltalán nem is foglalkoztak vele. Talán egy kicsit harcolhatott volna a gyermekeiért, mert amit akart, azt mindig véghez is vitte és ha így lett volna, talán nem a saját kis fájdalmába zárkózott volna, ami ellen maga nem tett. Érdekes, hogy a nyilvánnosságot kerülte, mégis szerette, sőt elvárta, hogy mindenki hódoljon neki és összes szeszélyének, de legfőképpen persze szépségének és bájának, mert az önzőséghez hiúság is párosult, ahogy az lenni szokott. Egyébként minden joga meg volt hozzá, hogy büszke legyen magára, ami a külsejét illeti, mert valóban lenyűgöző, de azt hiszem ezzel egy picit messzire ment... És ezt Fritz Pacher von Theinburg versében örökíti meg legjobban, amit azonban Erzsébet sohasem olvasott, mert elvesztette az érdeklődését az iránt a férfi iránt, aki nem űzte kisded játékait és akit nem nyűgözött le annyira, mint gondolta és ez kifejezetten bosszantotta. Mekkorát tévedett, mikor azt hitte, hogy Theinburg összes gondolatát és álmát ő teszi ki. És erre a tévedésére rá is jött, ezért maradt abba a tulajdonképpen amúgy is szinte egyoldalú levelezés, a játék ugyanis csak a császárnét szórakoztatta.
A sorok között megjelenik még II. Lajos, az unokatestvére, aki szintén Erzsébet csodálója volt, valamint Bay Middleton, az angliai kaland, Andrássy Gyula, a magyar és végül a gyilkosa, Luigi Lucheni.
Hol van már az az idő, mikor még rajongtam Sisiért... Hat éves voltam körülbelül vagy még annyi sem, amikor valami folytán hallottam Erzsébet királynéról. Még a Visegrádi utcában laktunk és a Dózsán lévő újságoshoz mentünk anyával, ami azóta egyébként már nincs meg. Kicsi voltam és anya Nők Lapjái nem nagyon érdekeltek, de mindig megnézegettem. A sors keze, hogy pont azon a képen akadt meg a szemem. Meg a hozzáfűzött mondatomon, mikor anyához fordultam, ami valami ilyesmi volt: "Anya ez olyan mint Sisi" vagy "Ez Sisi is lehetne" vagy valami ilyesmi, a lényeg, hogy nem tudtam, hogy ő az, de mégis látnni véltem benne. A válasz pedig egyértelmű: Ő volt az :), aki utána sok éven keresztül rajongásom személye volt. Az újságot, egy gerendadarabot a Gödöllői Kastélyból, képeslapokat és minden cikket gondosan őrizgettem mígnem jó anyám egy szép napon mindet a kukába nem dobta. Hirtelen felindulásból. Vagy büntetésből. De inkább a kettő miatt egyszerre. Ezek után nem nagyon volt kedvem tovább gyűjtögetni az ereklyéket, viszont a könyvek megmaradtak. Ez az utolsó darabja a Sisivel foglalkozó könyveimnek, vagyis ezt kaptam a legkésőbb. Talán emiatt is kezdtem most ezzel, ugyanis a régi szenvedélyem újra és újra előjön és kiújul (ez lehet az a bűvkörül, amiből nem lehet szabadulni, még ha nem is olyan szivárványos mára a kép, mint a kezdetekben), ezért most szinte muszáj volt Róla olvasnom. És bevallom annak idején eléggé felületesen olvastam, valószínűleg azért mert akkoriban szinte minden fellelhető könyvet elolvastam már és lehet, egy kicsit kezdett sok lenni. Pedig rengeteg újdonság van benne, amit főleg idősebb fejjel teljesen másképp is látok. Akkoriban elvakult voltam, ma azért elgondolkodtat sok dolog, ami akkor fel sem merült benne. Persze ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül erre a könyvre utalom magam, bár kétségtelen, hogy az író nagyon jó munkát végzett. Ennek ellenére nem érzem magamhoz olyan a könyvet. Egyrészt nagyon furcsa a nyelvezete, ez alatt nem azt értem, hogy régies, hanem sokszor számomra nem oda illő, fellengzős kifejezéseket és hosszú körmondatokat használ, valamint az igekőtőkkel sokszor baj van, bár ebben az esetben hajlok arra, hogy a fordító hibája. Amit azonban nem értek azok az állandó ellentmondások, amikbe ütközök. Ugyanazt a dolgot hol jónak, hol pedig rossznak titulálja. Viszont azt meg kell hagyni, hogy a jó és rossz dolgokat ugyanúgy leírja, már ha mondhatunk olyat, hogy jó és rossz, ami teljesen szubjektív, de ebbe ne bonyolódjunk bele, azt hiszem az értékrendem a szerzővel azonos lehet sokban a könyv alapján. Ahol csak lehet kihangsúlyozza Erzsébet önzőségét, ami sajnos így van.
Összeségében tetszett a könyv, mégis van bennem valami furcsa érzés a stílust és a hangnemt illetően, de ez feltehetőleg, mint már említettem a fordító hibája. Nagy hatással volt rám és rengeteg gondolatra ösztönzött, ezért mindenképpen pozitív. Akit érdekel a téma, ne hagyja ki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése