
A szerelem és a barátság köteléke sokkal erősebb, mint gondolnánk, hiszen egyetlen mozdulat, amely szeretetről, ragaszkodásról és hűségről tanúskodik, képes megváltoztatni egész életünket. A Felejthetetlen csodák című könyvükben a szerzők ötven megható, szívet melengető, lelket megérintő igaz történetet gyűjtöttek egy csokorba régen elválasztott szerelmesek boldog találkozásáról, idegen emberek megindító egymásra találásáról és a szeretet-szerelem varázslatos, mindent legyőző erejéről.
Kedves kis történetek, szó se róla, néhány meg is ríkatottak, de úgy különösebben nem vagyok tőle elájulva, nem adta meg azt a pluszt, amit a könyvektől várok és sokszor meg is kapok.:) Viszont ideális olvasmány szürke, esős hétvégékre vagy lucskos téli napokra, mert könnyen olvasható, nagyon gyorsan lehet vele haladni és bármikor bele lehet kezdeni, mivel 3-4 oldalas rövid történetekből áll. Azt nem mondanám, hogy kár volt az időért, mert untatni nem untatott és jól elfoglaltam magam, volt két történet, ami azért hatott rám, mivel oly hasonló, az én 2008 szeptember 28-i bejegyzésemhez. Arról szól mennyire erősek tudunk lenni, ha valaikt igazán megszeretünk és hogy világokat vagyunk képesek megmozgatni a Szerelem és Isten erejével. Volt egy másik is, ahol tulajdonképpen egy kutya mentette meg egy zsidó lány életét egy koncentrációs táborban, ahol már a halálraítéltek közé állították. Ezen azért potyogtak a könnyeim... A többin inkább mosolyogtam. Boldogan és elégedetten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése